ALLISON FOLMAR HELYREÁLLÍTJA A SZÜLŐK JOGAIT, ÉS MEGMENTI A GYEREKEKET AZ ERŐSZAKTÓL
Allison Folmar detroiti ügyvédet hajnali kettőkor felhívták azzal, hogy egy anya már 10 órája elbarikádozta magát otthonában, vele szemben pedig felvonult a gyámhatóság, egy kommandóscsapat, egy tank és más bűnüldöző szervek. Az anya a 11 éves lányát, Arianát akarta megóvni a Risperdaltól, és Folmar azonnal így válaszolt: „Majd én képviselem őt!”
Folmar 2000 óta büntetőjogi ügyvéd, de itt új területen járt, így tényekre volt szüksége, és ezeket az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) meg is adta neki. Mint megtudta, a Risperdal egy antipszichotikum, amelynek helyrehozhatatlan mellékhatásai között szerepel mánia, agresszió, cukorbetegség, férfiaknál mellnagyobbodás, és időseknél halál. Ariana esetében az történt, hogy amikor a viselkedése egy védőoltás után megváltozott, az anyja, Maryanne Godboldo elvitte egy orvosi központba, ahol Arianának Risperdalt írtak fel, és ez súlyos negatív reakciókat váltott ki nála. Egy orvos segített Godboldo lányának leállni a droggal.
Ariana javulni kezdett, de a gyámhatóság nem fogadta el, hogy már nem szedi a veszélyes gyógyszert. Illegális felszólítást szereztek egy bíró nevében, aki azt el sem olvasta, és megkísérelték eltávolítani Arianát otthonából, ekként előidézve a 10 órás ostromállapotot. Godboldót végül csellel rávették, hogy adja át gyermekét, azt ígérve, hogy Arianát nem pszichiátriai létesítménybe viszik, ám Folmar mégis pontosan ott talált rá. „Ez olyasmi, amit nem akarok újra látni, még egy gyereket egy ilyen intézményben” – mondja Folmar. Tényekkel a birtokában Folmar bírósághoz fordult, elintézte Ariana kiengedését a pszichiátriáról, és számos bírósági csata után Godboldót minden vád alól felmentették. De ezzel kinyílt Pandóra szelencéje. Folmart feldúlt szülők hívásai árasztották el, akiknek szintén megsértették a jogát, hogy kiválaszthassák a legjobb orvosi megközelítést gyermekük számára. Kim Gee New Yorkból egy ilyen eset volt – neki is a lányát vette el a gyámhatóság, amiért visszautasította, hogy Risperdalt adjon neki. Gee azt mondja: „Allison megtudta, hogy van egy kislányom, akit hamis ok miatt jogellenesen elvettek. És azt mondta: »Vissza fogjuk szerezni a lányt!« És tényleg pontosan ez történt.”
A Godboldo-ügy után Michigan állam új iránymutatásokat adott ki, illegálissá téve a gyámhatósági közbeavatkozást, ha egy szülő úgy dönt, hogy nem ad tudatmódosító szereket a gyerekének. És a bíróknak most már el is kell olvasniuk a dokumentumokat, amelyeket aláírnak.
A CSELEKVÉS ÚTJÁN
Még mindig használnak elektrosokk-terápiát
Ma is használnak elektrosokk-terápiát. Minden évben világszerte körülbelül egymillió embernek adják, és úgy reklámozzák, hogy ez egy „új, biztonságosabb” változat. Ami „biztonságosabb” benne, az csupán kozmetikázás. A pácienseket most érzéstelenítik, és az agyba vezetett 460 voltos áram által kiváltott epilepsziás rohamot csak az jelzi, hogy remeg a személy lábfeje. De semmi sem képes csökkenteni a tényleges károkat: a kognitív diszfunkciót, az emlékezetvesztést, az agykárosodást és a halált.
Eközben az USA 80 éve fennálló Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző hatósága soha nem követelt meg klinikai tanulmányokat, amelyek bizonyítanák, hogy az elektrosokk biztonságos vagy hatékony. Egy orvosbiológiai technológus szavaival: „Azt mondani, hogy az agynak szüksége van egy 460 voltos áramütésre, olyan, mint azt mondani, hogy a számítógépnek szüksége van egy villámcsapásra.”
A CCHR hadjáratot indított e barbár gyakorlat megszüntetésére. Tudjon meg többet, és írja alá petíciónkat: cchrint.org/electroshock.
A VISSZAÉLÉSEK MEGSZÜNTETÉSE
Nonprofit mentális egészségügyi figyelőszervezetként a CCHR tagsági díjakra és adományokra támaszkodik, hogy végrehajtsa küldetését: megszüntetni a pszichiátriában zajló emberi jogi visszaéléseket és megtisztítani a mentális gyógyítás területét. Hogy része legyen a világ legnagyobb mozgalmának, amely a mentális egészségügy reformját tűzte ki célul, csatlakozzon ahhoz a csoporthoz, amely eddig több mint 180 olyan törvény megalkotásában segédkezett, amelyek védik az állampolgárokat a pszichiátriai visszaélésektől.