A közönségtől érkező nyomás hatására, a pszichiátereknek ki kellett találni egy jobban fogyasztható verziót.

Először is új nevet adtak neki: „elektrokonvulzív terápia”. Hogy minimalizálják a közfelháborodást, a barbár eljárásmódot mindössze három betűre csökkentették – „E-C-T”. Majd a terápia során altatással és izomlazítókkal igyekezték elfedni pácienseik görcsös rángatózását és sikoltozását.

Az utolsó lépés az volt, hogy az ECT-t újként és továbbfejlesztett módszerként kezdték reklámozni. Persze egyik sem volt igaz. Bár ez az eljárást elfogadhatóbbá tette, veszélyesebbé vált, mint valaha. Az altatás és az izomlazítók megemelik a roham küszöbét, így sokkal több áramra van szükség, hogy görcsrohamot váltsanak ki.

Ma a pszichiáterek rendszeresen sokkal erősebb árammal ütlegelik az agyat, mint amennyire korábban volt szükség a görcsroham kiváltásához.

Az eredmény ugyanaz: epilepsziás nagyroham és agykárosodás, amely tartós is lehet. A nagymértékben megnövekedett elektromos áram lyukat üthet az agysejteken, ezáltal elpusztítva őket. Az elektromosság hőt is generál, amely szintén elpusztíthatja a sejteket. Az ECT-páciensek MRI-felvételein agyzsugorodás és hegek láthatók, amelyek az okozott kár vitathatatlan bizonyítékai.