1938-at írunk. Két olasz pszichiáter, Ugo Cerletti és Lucio Bini, megfigyelte, hogyan sokkolnak disznókat a vágóhídon dolgozók, mielőtt levágják őket. A sokk hatására az állatok megdermedtek, amely megkönnyítette, hogy elvágják a torkukat.

Miután különböző állatokon „tökéletesre csiszolták” ezt a technikát, Cerletti becserkészte első emberi áldozatát – egy hajléktalan férfit. Azt mondják, a férfi azt kiáltotta, mindössze egyetlen sokk után: „Ne adjon többet! Ez meg fog ölni!” Meglepő módon, Cerletti csak 80 voltos áramot használt, jóval az alatt az érték alatt, amellyel a mai pszichiáterek sokkolják a pácienseiket.

Akkoriban az elektrosokkot altatás nélkül adták, így az elektromosság által előidézett izomgörcsök hatására eltörött a páciensek foga, állkapcsa és gerince.

Bár az elektrosokkot „csodagyógymódként” dicsérték, az igazság kezdett kiszivárogni. A korabeli orvosi folyóiratok elismerték, hogy az elektrosokk agykárosodást okoz, de a pszichiáterek szerint így működik az eljárásmód.

Ami azt illeti, az ECT legfőbb szószólója, Walter Freeman pszichiáter szerint „talán kiderül majd, hogy a mentálisan beteg páciens tisztábban és konstruktívabban gondolkodik, ha kevesebb agy van tényleges működésben.”

Ennek nincs sok értelme. Ahogy az ECT-nek sincs.