MIT MONDANAK A BARÁTAINK AZ 50. SZÜLETÉSNAPUNKON
A CCHR az 50 éve alatt ügyvédekkel, kormánytisztviselőkkel, törvényhozókkal, kivizsgálási testületekkel, civil szervezetekkel és újságírókkal dolgozott együtt, hogy leleplezze a visszaéléseket a mentális egészségügy területén, és elérje, hogy bevezessék a szükséges változásokat, amelyek megelőzik az ilyen visszaéléseket.
A CCHR az 50. születésnapján számos barátjától kapott elismeréseket és dicséreteket, illetve elismerő és méltató okleveleket.
Közülük az egyik Niall McLaren ausztrál pszichiáter volt, aki azt írta, hogy a CCHR munkája „lényeges, ha tenni akarunk a dehumanizáló pszichiátria véget nem érő propagandája ellen” és „az ellen az elképzelés ellen, hogy a boldogtalan vagy lehangolt fiatalokat meg kell fosztani az emberi jogaiktól, és engedelmességbe kell gyógyszerezni”.
Oleg Khilkevich, egy amerikai nővérképző főiskola oktatója pedig azt mondta, hogy a CCHR „hosszú múlttal rendelkezik abban, hogy bátran és fáradhatatlanul harcol az emberi jogokért. Számos nagyszerű reformért volt felelős, amelyek most már védik a pácienseket a »kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódtól«, ahogy ezt az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 5. cikke leírja.”
Lothar Krappmann professzor Németországból, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának korábbi tagja, azt írta: „Ha rámutatnak, hogy elértem valamit a félrediagnosztizált és helytelenül kezelt gyerekek érdekében, akkor hozzá kell tennem, hogy ez a CCHR-tól kapott jó információk és dokumentumok miatt volt lehetséges.”
„Ez a szervezet arra törekszik, hogy példát mutasson az ENSZ Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának elveiből.”
Adam Schiff USA kongresszusi képviselő azt mondta: „Ez a szervezet arra törekszik, hogy példát mutasson az ENSZ Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának elveiből. Bár sok szempontból előrehaladtunk 1948 óta, még sok munka van hátra, és még sok minden vár a fiatalabb generációkra, hogy előrevigyék az emberi méltóság, a béke és a jólét ügyét.”
Így a CCHR nemcsak arra tekint vissza, hogy mit ért el az első 50 éve során, hanem arra a tudásra és tapasztalatra is, amelyet mostanra megszerzett ahhoz, hogy tovább folytassa ezt a létfontosságú munkát a pszichiátriai visszaélések megszüntetésére a közeljövőben.
TÉNYEK
50 ÉV – A STATISZTIKÁK
A CCHR már 50 éve szorítja a törvények közé a pszichiátriát, és védi az emberi jogokat. Íme a statisztikák.
50
ÉVE
védik az emberek jogait a mentális egészségügy területén
188
TÖRVÉNY
született, amely védelmezi az embereket a pszichiátriai visszaélés ellen
1,4 milliárd
DOLLÁR
kifizetve pszichiátriai bűnügyi és polgári jogi bírságként
170
PSZICHIÁTER
Évente 170 pszichiátert és pszichológust részesítettek fegyelmezésben visszaélések miatt, vagy ítéltek el bűncselekmény miatt
3923
PSZICHIÁTRIAI LÉTESÍTMÉNYT
zártak be a kártékony, sőt néha halálos gyakorlataikért
A VISSZAÉLÉSEK MEGSZÜNTETÉSE
Nonprofit mentális egészségügyi figyelőszervezetként a CCHR tagsági díjakra és adományokra támaszkodik, hogy végrehajtsa küldetését: megszüntetni a pszichiátriában zajló emberi jogi visszaéléseket és megtisztítani a mentális gyógyítás területét. Hogy ön is része legyen a világ legnagyobb mozgalmának, amely a mentális egészségügy reformját tűzte ki célul, csatlakozzon ahhoz a csoporthoz, amely eddig több mint 180 olyan törvény megalkotásában segédkezett, amelyek védik az állampolgárokat a pszichiátriai visszaélésektől.