A kormány által milliárdokért működtetett, súlyosan zavarodott emberek számára létrehozott „közösségi mentális egészségügyi” programok gyors terjedése milyen változásokat hozott közösségeink mentális egészségi állapotában?

Az USA-beli New Freedom Commission on Mental Health (Új Szabadság Mentális Egészségügyi Bizottság) kiadott egy jelentést, amelyben ez áll: „A hatékony, korszerű kezelések, amelyek létfontosságúak a minőségi gondozáshoz és felépüléshez, ma már a legtöbb súlyos mentális betegség és érzelmi zavar esetében elérhetőek.” [Dőlt betűs kiemelés a szerkesztőktől.]

Azok számára, akik keveset tudnak a pszichiátriáról és a közösségi mentális egészségügyről, ez remek hírnek tűnik. De melyek is pontosan ezek a létfontosságú „kezelések”?

Ezek elsősorban olyan szerek automatikus felírását jelentik, amelyeket neuroleptikumoknak neveznek (görög eredetű, jelentése „idegműködés-gátló”, arra utalva, hogy úgy működnek, mint egyfajta kémiai lobotómia).

Az állítólagos skizofrén páciensek kezelésére felhasznált neuroleptikumok költsége az Egyesült Államokban meghaladja a napi 10 millió dollárt. Az ilyen kezelés általában egész életre szól.

De mennyit kell fizetnünk ezzel szemben a minőségi gondozásért, a felépülésért, azért az esélyért, hogy ezeket az embereket visszahozzuk az aktív életbe?

Számos, pszichiátriától független kutatási kísérlet szerint a válasz erre a kérdésre az, hogy „egyáltalán nem sokat”. A felépülést és visszailleszkedést eredményező minőségi gondozás lehet nagyon olcsó, ráadásul gyors, tartós és – ami a legfontosabb – gyógyszermentes.

Egy nyolc évig tartó vizsgálat során az Egészségügyi Világszervezet úgy találta, hogy a mentálisan súlyosan zavarodott páciensek három fejlődő országban, ahol a kezelésnek nem része a nagymértékű gyógyszerhasználat – Indiában, Nigériában és Kolumbiában –, sokkal több javulást mutattak, mint az Egyesült Államokban és négy másik fejlett országban kezelt sorstársaik. Amikor újból elvégezték ezt a vizsgálatot, hasonló eredményt kaptak.

Az 1970-es években az Egyesült Államokban a néhai Dr. Loren Mosher által végzett Soteria-kísérlet azon az elképzelésen alapult, hogy a „skizofrénia” gyógyszerek alkalmazása nélkül is legyőzhető. Azok a Soteria-páciensek, akik nem kaptak neuroleptikumokat, valójában jobb eredményeket értek el, mint a kórházi és gyógyszerekkel kezelt kontrollcsoport. Svájci, svéd és finn kutatók később megismételték és igazolták ezt a kísérletet, és még ma is ezt használják.

Olaszországban Dr. Giorgio Antonucci „lefegyverezte” a legkíméletlenebb pszichiátriai osztályokat azzal, hogy a súlyosan zavarodott pácienseket megértéssel, tisztelettel és gyógyszerek nélkül kezelte. Hónapokon belül a legerőszakosabb osztályok váltak a legnyugodtabbakká.

Mit jelent mindez?

Bármelyik önmagára adó természettudós megmondhatja, hogy egy elmélet addig jó, amíg működik. Tudja azt is, hogy ha olyan tényekkel találkozik, amelyek nem illenek az elméletbe, akkor folytatnia kell a kutatást, és a felfedezett tényleges bizonyítékok alapján módosítania kell vagy el kell vetnie az elméletet.

A pszichiátria hosszú évek óta azt az elméletet hirdeti, hogy a neuroleptikus szerek jelentik az egyetlen „kezelést” a súlyos mentális „betegségekre”. Pedig ez az elképzelés téves. Az igazság az, hogy a mentálisan súlyosan zavarodott páciensek gyógyszerezése nemcsak szükségtelen – és költséges –, hanem a páciensek agyát és életét is károsító mellékhatásokat okoz.

E jelentés feltárja a pszichiátria érvelésének hibáit – a csalásokat, a hazugságokat és más félrevezetéseket. Ennek ismeretében könnyen érthető, hogy a pszichiáterek miért támadnak minden alternatív és jobb megoldást a súlyos mentális zavarodottság problémáira.

Az igazság az, hogy itt nem csupán a tudományos szakértelem vagy módszer hiányáról vagy félig-meddig működő tudományról van szó. Az olyan látszólag jóindulatú kijelentéseket, mint „nyilvánvaló tudományos bizonyíték van rá, hogy az újabb típusú gyógyszerek jobban kezelik a skizofrénia és a depresszió tüneteit, és sokkal kevesebb mellékhatásuk van”, nem támasztják alá bizonyítékok, és egyértelmű orvosi csalást jelentenek.

A pszichiátria megközelítése a mentálisan súlyosan zavarodott páciensek kezeléséhez – ami a közösségi mentális egészségügy és más pszichiátriai programok „bizonyítékokra alapozott”, „tudományos” és bevált gerince – valójában tudományosan és orvosilag helytelen, viszont nagyon jó üzlet a pszichiátria számára.

Az igazság egyszerűen az, hogy vannak működőképes alternatívák a pszichiátria elme-, agy- és testromboló kezeléseivel szemben. Most, amikor a pszichiátria a felnőttek és gyerekek kötelező mentális szűrését követeli mindenütt, sürgetünk mindenkit, akit érdekel a mentális egészség, a testi egészség és a szabadság megóvása a családjában, a közösségében és az országában, hogy olvassa el ezt a kiadványt. Valamit tenni kell, hogy megteremtsük a valódi segítség alapját azok számára, akiknek szükségük van rá.

Tisztelettel:

Jan Eastgate
a Citizens Commission on
Human Rights International elnöke