Ez a jelentés részleteiben vizsgálja az igazságszolgáltatás elleni kíméletlen támadást az elmúlt hét évtized során – és nem csak azt, ami a bűnözőktől ered. Bíróságainkon létezik egy rejtett befolyás, amely – miközben harsányan bizonygatja hozzáértését és segítő szándékát – elárulta legbecsesebb értékeinket, és egyre gyarapodó börtönpopulációt hozott számunkra óriási közköltségen. Ez a befolyás a pszichiátria és a pszichológia.

Az igen kiváló Thomas Szasz, a New York Állami Egyetem Syracuse nyugalmazott pszichiátriaprofesszora a következő kijelentést tette: „Társadalmunkban bevett dolog, hogy pszichiáterek megvizsgálnak embereket, hogy megmondják, felelősségre lehet-e vonni őket, vagy sem...” Ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a pszichiátria „a létező legrombolóbb erő, amely az utóbbi 60 évben hatással volt a társadalomra”.

Megdöbbentő? Kétségtelenül. Viszont megalapozott és lényegre törő. Dr. Szasz nemzetközileg elismert szerző, aki több mint 30 könyvet írt. Rendelkezik a kellő tapasztalattal és tekintéllyel ahhoz, hogy kijelentse, hogy a pszichiátriai szakma következetesen aláásta kultúránk alapjait: az egyéni felelősséget, a teljesítmény iránti elvárásokat, az oktatást és az igazságszolgáltatást. Szerinte a lényeg, hogy „...a pszichiáterek nagymértékben felelősek azoknak a problémáknak a megteremtéséért, amelyeket látszólag meg akartak oldani”.

1965 óta a 18 évnél fiatalabbak által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma az USA-ban 147%-kal növekedett, a kábítószer-használattal kapcsolatba hozhatóké pedig 597%-kal. Az erőszakos bűncselekmények aránya az Európai Unióban, Ausztráliában és Kanadában jelenleg elérte és meg is haladta az USA-beli értékeket. Az 1970-es évek óta a bűnözés Franciaországban 97%-kal, Angliában 145%-kal, Spanyolországban pedig 410%-kal növekedett. Az Egyesült Királyságban az erőszakos bűnözés aránya 1985 óta 545%-kal növekedett. Svédországban a bűncselekmények áldozatául eső emberek aránya ma 20%-kal meghaladja az egyesült államokbeli értéket. Hét oroszországi börtön tanulmányozása során azt találták, hogy az elítéltek 43%-a intravénás drogokat használt. Ezek több mint 13%-a a börtönben kezdett el drogozni.

A bűnözők rehabilitációja immár régen feledésbe merült álom. Még több börtönt építünk, és még szigorúbb törvényeket hozunk, azt gondolva, hogy ezek majd elrettentésül szolgálnak. Közben a tisztességes emberek elvesztik hitüket magában az igazságszolgáltatásban, amikor azt látják, hogy elvetemült bűnözőket nem ítélnek el bizarr és felfoghatatlan védelmi taktikájuknak köszönhetően.

Az 1940-es években a pszichiátria vezető alakjai bejelentették szándékukat, hogy beszivárognak a jog területére, és megvalósítják „a helyes és helytelen fogalmának újraértelmezését, majd végül eltörlését”.

A felvilágosult demokráciákat a jogállamiság, valamint a működő és korrekt jogi rendszer különbözteti meg a totalitárius államoktól. Az állampolgároknak joguk van számítani arra, hogy a rendszer békét és biztonságot teremt számukra.

Visszatekintve, Karl Menninger pszichiáter ujjongó nyilatkozata – hogy a Szövetségi Fellebbviteli Bíróság által 1954-ben Washingtonban hozott egyik határozat „teljes hatását tekintve forradalmibb”, mint az a legfelsőbb bírósági határozat, amely megszüntette a fekete amerikaiak fehérektől való szegregációját – ma profetikusnak tűnik. Ezzel arra a döntésre utalt, amely szerint egy szellemi fogyatékos személy büntetőjogilag nem felelős törvénytelen cselekedetekért.

A határozat nyomán azonnal megnőtt a bíróságokon a pszichiátriai szakvélemények igénybevétele az Egyesült Államokban, majd hamar elterjedt az egész világon. Ennek a trendnek az igazságszolgáltatásra kifejtett halmozódó hatása azóta is világszerte foglalkoztatja a jogtudósokat, kriminológusokat és a jogi közfelfogás szakértőit. Mindannyian egyetértenek, hogy ez a forradalmi hatás nagymértékben csökkentette az emberek bizalmát abban, hogy az igazságszolgáltatási rendszer képes gyors és méltányos igazságot szolgáltatni.

Menningernek volt oka az örömre. A határozat kevesebb, mint egy évtizeddel azután jelent meg, hogy az akkori vezető pszichiáterek – köztük Menninger – elhatározták, hogy a pszichiátria globalizálására vonatkozó stratégiai tervük részeként beszivárognak a jogi szakmába. G. Brock Chisholm, aki John Rawlings Reesszel együtt a Mentális Egészségügyi Világszövetség (WFMH) alapítója, akkor kendőzetlenül azt mondta kollégáinak: „Ha a fajt meg kell szabadítani a jó és a gonosz bénító terhétől, akkor a pszichiátereknek kell vállalniuk az alapvető felelősséget.”

Chisholm kijelentésére reagálva, Samuel Hamilton, az amerikai Közegészségügyi Szolgálat tanácsadója, az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) hivatalba lépő elnöke olyan „prófétának” tekintette Chisholmot, aki bemutatja az „»új Jeruzsálemet«, amelyben mindannyian élni fogunk”.

Rees szemérmetlenül nyíltan jelentette ki: „A közélet, a politika és az ipar mind a befolyási körön [a pszichiátriáén] belül kell, hogy legyen. ... Ha be akarunk szivárogni más emberek szakmai és társadalmi tevékenységeibe, úgy gondolom, utánoznunk kell a totalitáriusokat, és szerveznünk kell valamilyen ötödik hadoszlopszerű tevékenységet! ... Legyünk tehát mindannyian nagy titokban »ötödik hadoszlopbeliek«!” Rees úgy tartotta, hogy a jog és az orvostudomány a „két legnehezebben megtámadható” terület.

És támadást is indítottak, azzal az eredménnyel, hogy ma a befolyásuknak köszönhetően a rendszer összeomlóban van. Most a rendszeren belül dolgozó sok lelkiismeretes, szorgalmas és egyre csüggedtebb emberen van a sor, hogy felismerjék ezt, és megszabaduljanak ezektől az ártalmas betolakodóktól.

Reményeink szerint ezzel a jelentéssel segíteni tudunk annak megértésében, hogy hogyan következett ez be. Megmutatjuk, hogy a pszichiátria ideológiái és tettei hogyan járultak hozzá napjaink sikertelen bűnözőrehabilitációjához és növekvő bűnözéséhez.

Végül pedig ezeknek a trendeknek a visszafordítását javasoljuk. Bízunk benne, hogy ezek az információk segíteni fognak a jóakaratú, feddhetetlen embereknek abban, hogy kijavítsanak egy rendszert, amely cserbenhagyja a polgárait. A tisztességes, termelő emberek – a többség – nem érdemelnek ennél kevesebbet.

Tisztelettel:

Jan Eastgate
a Citizens Commission on
Human Rights International elnöke