Hallott-e ön a következő mentális zavarokról: olvasási zavar, bomlasztó magatartási zavar, írásbeli kifejezőkészség zavara, matematikai zavar, koffeinmérgezési zavar, nikotinelvonási zavar, kezelésmegtagadási zavar, illetve „gyermek testi bántalmazása probléma” és „gyermek szexuális bántalmazása probléma”?

Ez csak néhány a 374 mentális zavar közül, amelyek az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvében (DSM) vagy az Egészségügyi Világszervezet Betegségek nemzetközi osztályozása (BNO) című könyvének Mentális zavarok című fejezetében fel vannak sorolva.

A DSM és a BNO által leírt diagnosztikai eszközök nemcsak a mentális és emocionális nehézségek megállapítására és azok „kezelésére” vonatkoznak, hanem gyermekelhelyezési ügyek megoldásában, hátrányos megkülönböztetések esetén – amelyek állítólagos pszichiátriai fogyatékosságokon alapulnak –, a bíróságon bizonyítékok megerősítésében, az oktatásügyben és máshol is szerepet kapnak. Vagyis bármikor, amikor pszichiátriai szakvéleményt kérnek vagy adnak, a DSM vagy a BNO kerül elő. Ezeket egyre növekvő mértékben fogadják el olyankor, amikor az épelméjűség, az őrület és az állítólagos mentális betegségek kapcsán döntést kell hozni, és a végső szót kimondani.

Tana Dineen kanadai pszichológus azt mondja: „Az orvosi diagnózistól eltérően, amely megad egy valószínű okot, egy megfelelő kezelést és egy lehetséges kórjóslatot, a DSM-IV-ben [és a BNO-10-ben] felsorolt zavarok közös egyetértésen alapulnak” – szó szerint az APA bizottsági tagjainak szavazatain –, és többnyire profitszerzési célokból jönnek létre.

A „tudomány szavazás útján” eljárás éppoly meglepő a laikusok, mint más olyan egészségügyi szakemberek számára, akik tanúi voltak már a DSM szavazási üléseinek. „A mentális zavarokat tudományos alap és eljárások nélkül állapítják meg – mondta egy pszichológus, aki részt vett a DSM-üléseken. – A szellemi erőfeszítés alacsony szintje megdöbbentő volt. Diagnózisokat fejlesztettek ki többségi szavazással, azon a szinten, ahogyan éttermet választanánk. Aztán az egészet beviszik a számítógépbe. Lehet, hogy naivitásnak tűnik részünkről, de azt hittük, hogy megpróbálják a dolgokat tudományosan szemlélni.”

1987-ben ideiglenes formában megszavazták az „önsorsrontó személyiségzavar” nevű címkét. Mivel a címkét olyan „önfeláldozó” emberek, különösen nők leírására használták, akik feltételezhetően olyan életpályát vagy kapcsolatot választanak, amely valószínűleg csalódást fog okozni nekik, a „zavar” a nők részéről olyan mértékű tiltakozásba ütközött, hogy ezt követően szavazással eltávolították a DSM-IV-ből.

Lynne Rosewater pszichológus, aki részt vett egy olyan DSM-ülésen, amelyen a kézikönyv vezető összeállítója, Robert Spitzer pszichiáter elnökölt, a következőről számolt be: „Éppen a mazochista személyiségzavar egyik ismertetőjeléről tárgyaltak, amikor Bob Spitzer felesége [aki szociális munkásként dolgozott, és az egyetlen nő volt Spitzer oldalán azon az ülésen] közbeszólt: »Ezt én is csinálom néha.« Mire Spitzer: »Oké, vegyétek ki!« Csak bámulsz, és azt mondod: »Várjunk csak, azért nincs jogunk kritizálni őket, mert ez ’tudomány’?«”

Dr. Margaret Hagen pszichológus, a Whores of the Court: The Fraud of Psychiatric Testimony and the Rape of American Justice (Bírósági cédák: megtévesztő pszichiátriai bizonyítékok és a meggyalázott amerikai igazságszolgáltatás) című könyv szerzője őszintén ír a valódi indítékról, amely a DSM szavazási rendszere mögött áll: „Ha nem tudsz diagnózissal előállni, nem nyújthatod be a számlát.”

Herb Kutchins és Stuart A. Kirk professzorok, a Making Us Crazy (Megőrjítenek minket) című könyv szerzői szerint: „A pszichiáterek bibliája túlságosan gyakran csinál bolondot belőlünk – pedig csak emberek vagyunk.” A legrosszabb dolog az, hogy a DSM „túl sok emberi problémát próbált orvosivá tenni”.

Kutchins és Kirk azt is kijelentik, hogy az emberek „hamis biztonságérzetbe ringathatják magukat a pszichiátriai diagnosztikai kézikönyv alapján, amely arra sarkallja őket, hogy higgyenek az illúzióban, miszerint az életükben és a közösségükben jelen lévő durvaság, brutalitás és fájdalom egy pszichiátriai címkével megmagyarázható, és egy tablettával eltüntethető. Bizonyos, hogy sok olyan probléma van, amelyet mindannyian ismerünk, és számtalan sajátságos módon küzdünk… hogy legyőzzük őket. De lehetne máshogy is élni?”

Paul R. McHugh, a Johns Hopkins Egyetem Orvostudományi Karának pszichiátriaprofesszora azt mondta, hogy a DSM miatt „a nyughatatlan, türelmetlen emberek meg vannak győződve arról, hogy figyelemhiányos zavaruk (ADD) van; az aggódó, éber emberek arról, hogy poszttraumás stressz zavarban (PTSD) szenvednek; a makacs, rendszerető, tökéletességre hajtó emberek arról, hogy kényszerbetegség (OCD) kínozza őket; a félénk, érzékeny emberek arról, hogy averzív személyzavart (APD), vagyis szociális fóbiát mutatnak. Mindenkit meggyőztek már, hogy ami igazán számít a személyiségükben, az valójában orvosi probléma, és mint ilyen, gyógyszerekkel kell megoldani. ... És mind közül a legaggasztóbb, hogy akárhová néznek, az ilyen emberek úgy találják, hogy a pszichiáterek hajlandók rá, sőt égnek a vágytól, hogy segítségükre legyenek. ... Legújabb bolondériájában tüneti, nyomógombos gyógymódjaival a pszichiátria nemcsak intellektuális szempontból, hanem lelkileg és erkölcsileg is eltévelyedett.”

2004-ben John Read, az Aucklandi Egyetem vezető pszichológiaoktatója azt írta: „Egyre több problémát értelmeztek át »zavarokká« és »betegségekké«, amelyeket állítólag genetikus hajlamok és biokémiai egyensúlyzavarok okoznak. Az élet történéseit lealacsonyítják arra a szintre, hogy pusztán csak egy mélyben meghúzódó biológiai időzített bomba kioldómechanizmusai lesznek. A nagy szomorúság érzéséből »depresszív zavar« lett. A túl sok aggódás nem más, mint »szorongásos zavar«. A túlzásba vitt szerencsejáték, ivás, droghasználat és evés szintén betegségek. Ugyanígy az is, ha valaki keveset eszik, alszik vagy szeretkezik. A rendkívüli félénkségből »averzív személyiségzavar« lett. Az emberek megverése »időszakos dühkitörési zavar«. A Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve 886 oldal terjedelemben közöl ilyen betegségeket. ... Tudományos szempontból értelmetlen az, hogy listákat készítenek különböző viselkedési mintákról, orvosinak hangzó címkéket használnak azokra az emberekre, akik a felsorolt módokon viselkednek, majd ezeknek a viselkedéseknek a jelenlétét használják annak bizonyítására, hogy az illetőnél fennáll a kérdéses betegség. Ebből semmit nem tudunk meg az okokról vagy a megoldásokról. Viszont azt a megnyugtató érzést kelti, hogy valamilyen orvosi dolog történik.”

A DSM-re a társadalom annyira széles körben kezdett támaszkodni, hogy az felvette a tudományos tény látszatát. Milliók használják, és hisznek a diagnosztikai képességében, és soha egy pillanatra sem gyanítják, hogy az egész előfeltételezés és maga a rendszer csaló. Ezek az emberek azt kockáztatják, hogy teljesen rossz, akár végzetes fordulatot okozhatnak akár a saját életükben, akár másokéban.

Ez a jelentés a „tudományos” hírnév elérésére áhítozó pszichiátriai propaganda által a DSM-ben hagyott meglehetősen nagy, szándékos hiányosságokra mutat rá.

Tisztelettel:

Jan Eastgate

a Citizens Commission on
Human Rights International elnöke