Mai rohanó világunkban a hagyományt túl gyakran helyettesítjük „modernebb” eszközökkel, hogy megbirkózzunk az élet kihívásaival. Például volt idő, amikor a közösség, az egyház vagy a család gondoskodott a szülőkről és nagyszülőkről, ma viszont ezeket szociális otthonok vagy idősek otthonai stb. végzik. Abban bízunk, hogy itt szakmailag képzett alkalmazottak látják majd el idős hozzátartozóinkat úgy, ahogyan mi gondoskodnánk róluk.

Kétségtelen, hogy a 67 éves Pierre Charbonneau felesége és családja is így gondolta, amikor bevitték őt a kórházba súlyos szorongásos rohama miatt, amely a beszámolók szerint az Alzheimer-kórral függött össze. Mivel „heves izgatottságot” mutatott, Pierre-nek nyugtatót írtak fel. Tíz nappal később átszállították egy szociális otthonba, ahol gyógyszeradagját megduplázták, majd három nappal később megháromszorozták. Felesége, Lucette a tolószékében összegörnyedve találta őt, az álla a mellkasához ért, nem tudott járni, és csak néhány teáskanálnyi pépes ételt volt képes lenyelni.

Egy gyógyszerész felhívta rá Lucette figyelmét, hogy a férje vélhetően visszafordíthatatlan idegrendszeri károsodásban szenved, amelyet az erős nyugtatok okoznak. A család felhívta a szociális otthont, és a gyógyszerezés abbahagyását kérte. De már túl késő volt. Charbonneau úr nyelve maradandóan megbénult – ahogy egy orvos később elmondta –, és a nyelési képességének visszanyerésére sem lehetett számítani. Kilenc nappal később Charbonneau úr meghalt. A halál okaként szívrohamot állapítottak meg.

Azoknak, akik azon gondolkodnak, hogy hogyan gondoskodjanak szeretett és idős szüleikről vagy nagyszüleikről, létfontosságú tudniuk, hogy manapság nem kivételes az ilyen tragikus eset az idősek ellátásában.

Amikor Wilda Henry 83 éves anyját, Cecile-t szociális otthonba vitte, a hölgy „ugyanúgy sétált be, mint ön vagy én tettem volna”. Két héten belül, miután felírták neki a Haldol nevű pszichiátriai szert, Cecile beszéd helyett csak gagyogott, állandóan folyt a nyála, hevesen rázkódott, és nem tudta szabályozni a bélműködését. A dózist – mint később kiderült – a javasolt mennyiség százszorosára emelték. Egy orvos megállapította, hogy a Haldol okozta ezeket a tüneteket, továbbá a maradandó májkárosodást is.

A szociális otthonokban és idősek otthonaiban zajló élet valósága ma gyakran messze esik attól a idealizált képtől, amely szerint mások felé nyitott, társasági életet élő, érdeklődő idősek élnek idilli környezetben. Az intézetben élő idősek ma többnyire engedelmesnek, csöndesnek, némileg üresnek mutatkoznak, mintha valami élettelenség lenne bennük, esetleg kifejezéstelen tekintettel néznek maguk elé, vagy mélyen magukba fordulnak, és visszahúzódnak. A gyógyszereken kívül létrehozhat ilyen állapotot az elektrosokk-kezelés (ECT) használata is, vagy egyszerűen a fájdalmas és lealacsonyító korlátozások fenyegetése.

Ez nem általánosan a szociális otthonban dolgozók, illetve idősgondozók hibája, hanem annak eredménye, hogy az elmúlt néhány évtizedben széles körben bevezették a pszichiátriai kezelést az időskorúak ellátásába.

Gondolja át a következő tényeket arról, hogy milyen „kezeléseket” kapnak:

• A benzodiazepinekként is ismert nyugtatók már 14 napos használat után függőséget okozhatnak.

• Ausztráliában az időseknek pszichoaktív szereket írnak fel a szociális otthonokban azért, mert „zajosak”, „szeretnék elhagyni az otthont”, vagy „járkálnak”.

• Kanadában 1995 és 1996 márciusa között 428 000 receptet állítottak ki egy bizonyos, erős függőséget okozó nyugtatóra, méghozzá ezeknek több mint 35%-át 65 éves vagy annál idősebb pácienseknek.

• Brit halottkémek jelentései azt mutatták, hogy a benzodiazepinek minden évben gyakrabban járulnak hozzá a nem természetes halálesetekhez, mint a kokain, heroin, extasy és minden más illegális kábítószer.

• Az antidepresszáns szerek, mint a Zyprexa, Risperdal és Seroquel megnövelik a szélütés és a halál esélyét az idősek esetében, és „keretes figyelmeztetés” hangsúlyozza a kockázatukat.

• A szelektív szerotonin-visszavétel gátlók (SSRI-k) – a mai antidepresszánsok – öngyilkos gondolatokat és viselkedést okoznak. Egy norvégiai tanulmány szerint a Paxil (paroxetin) például hétszer valószínűbben okoz öngyilkosságot azoknál, akik szedik, azokhoz képest, akik placebót (cukortablettát) szednek.

• Az Egyesült Államokban a 65 évesek 360%-kal több sokk-kezelést kapnak, mint a 64 évesek, mert 65 éves kortól életbe lép a sokkolás állami biztosítás általi fedezése.

Az idősekkel való ilyen nagymérvű visszaélés nem az orvosi hozzá nem értés eredménye. Valójában az orvosi szakirodalom világosan óvatosságra int az ellen, hogy időseknek nyugtatókat írjanak fel, a számos veszélyes mellékhatás miatt. Tanulmányok mutatják, hogy az ECT jelentősen rövidíti az idősek életét. A pontos adatokat nem tartják számon, mivel a halál okaként általában szívinfarktust vagy más okot jelölnek meg.

E visszaéléseket az okozza, hogy a pszichiátria befolyásos pozícióba férkőzött az idősgondozás területén. E pozícióból széles körben véghezvitte azt a tragikus, ám jövedelmező félrevezetést, hogy az öregedés olyan mentális zavar, amely kiterjedt és drága pszichiátriai kezelést igényel.

A végeredmény pedig az, hogy gondoskodás és tisztelet helyett az időskorúaknak túl gyakran van részük abban a szörnyű megaláztatásban, hogy a szellemi képességeiket pszichiátriai kezelések teszik tönkre, vagy egyszerűen tragikus és korai véget ér az életük.

Ezt a jelentést azért közöljük, hogy feltárjuk annak kőkemény realitását, hogy az ilyen tragédiák csendesen és gyakran megismétlődnek az időseket gondozó intézetekben szerte a világon. Az idősek és szeretteik ilyen módon való elárulását nem tűrhetjük el egy civilizált társadalomban.

Tisztelettel:


Jan Eastgate
a Citizens Commission on
Human Rights International elnöke